Nekem a hullámzó búzamező a te összefüggő belvárosi kocsmatengered

Nincs az a teraszozás, amiért a hajnali madárfüttyöt vagy az ablakból látható őzikéket elcserélném.

Nekem Pest nem adott semmit, vagy amit adott, azt el is vette. Kívülről nézve azért jó látni, hogy nagyjából minden öt évben megújul a város, a kivagyisági versenyt felváltotta a lazaság, a romkocsmák világa kimosta a köztudatból a kötelező „műmájer pózer-puccparádét”, a kigyúrt gengszterek után a hippiké, és a hipsztereké lett a tér.
De a minden esti céltalan bolyongás, a társbérletben való tengődésből a kocsmatengerben való feloldódás nekem nem a világom – másnak „a csupa nagybetűs élet”, én sokszor Róma végnapjait, vagy inkább Kelet-Európa Bangkokját látom.

A falusi élet szeretetével akkor fertőződtem meg, amikor tíz éves korom körül apám vett egy parasztházat, nem túl messze a Balaton déli partjától. Itt tudtam meg, hogy a városi gyerek, az tápos, itt találtam először őzikét a vetésben, itt ettem először a téesz elvetett borsójából, itt tanultam meg, hogy hasalni kell, ha jön a csősz.

Azóta szeretek sétálni a végtelen mezőkön, a fáról enni a gyümölcsöt, és hallgatni a csendet nap-, hét, és hónapszámra. Szeretem nézni a mezőgazdaságban dolgozókat, azt, hogy soha meg nem állnak.
– Egyébként nagyon szívesen látnék egy dokumentumfilm sorozatot a mezőgazdaságról, David Attenborough stílusában, mert az szerintem még sincs jól, hogy mindent tudok a császárpingvinek életéről, meg az Antarktiszról, de semmit sem tudok például a magyar repcetermesztésről, vagy a búzáról.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s