Baljós előjelek, avagy szelfiszindróma a vásznon
Ismert egy olyan, több mint 100 éves festmény, amely akár a mai szelfikkel rokonítható. A kényszeres önábrázolás sok esetben káros mentális folyamatok és végkifejlet – akár az öngyilkosság beharangozó előjele is lehet – így volt ez a tragikusan fiatalon elhunyt osztrák festő, Richard Gerstl esetében is, aki utolsó meztelen önarcképe elkészítése után 8 héttel már halott volt, és önkezűleg vetett véget életének.
Az 1883-ban született Gerstl esetében, akit szokás az osztrák Van Gogh-ként is emlegetni – említenek párhuzamot az önarcképei és a korunkat fémjelző szelfiszindróma között írja dr. Gerevich József pszichiáter a HVG Extra Pszichológiában.
A 25 évesen elhunyt Richard Gerstl utolsó önarcképe, amelyet 1908-ban festett műterme egész alakos tükre előtt, nemcsak leplezetlen meztelenségével kelt feltűnést, hanem férfiasságának hangsúlyos ábrázolásával is.
Albrecht Dürer Meztelen önarcképe után ez az első kép a művészettörténetben, amely a festő saját nemi szervét hangsúlyosan jeleníti meg, sőt, mintegy felhívja rá a figyelmet.
A Meztelen önarckép palettával című képen Gerstl eleven, erőteljesen kemény ecsetvonásokkal ábrázolja testét. Szemben a mellkas és a combok rikító világosságával az arc és a genitaliák tónusa sötét.
A kép izgalma akkor válik érthetővé, ha megtudjuk, hogy a festmény elkészülésének idején Gerstl élete fordulópontjához érkezett. Az évek óta tartó szerelmi háromszög egyik tagjaként elszerette Arnold Schönberg zeneszerző feleségét, Matildét.
De miért nem egy diadal-, és szerelmi mámorban úszó titánt látunk a képen?
A festmény kék tónusa, „a gyász kékje”, ahogy Picassonál is, a gyermekkor lezárását jelentette, Gerstl ezen a képen, előttünk válik férfivá.
A felnőtté válásnak ez a folyamata akkor igazán megfogható, ha a festményt a művész korábbi önarcképeivel, különösen a legelsővel, a Félmeztelen önarckép (1902-1904) cíművel vetjük egybe.
A férfialak ingerlő fegyelmezettsége – két leeresztett karját nyílegyenesen álló testéhez szorítja, valamint a test alsó felét szemérmesen eltakaró fehér lepel androgün jelleget kölcsönöz a festőnek. Ezzel szemben az utolsó önarcképen már sem a fegyelmezettségnek, sem a szemérmességnek nincs semmi nyoma.
Ha az életrajzi adatokat vizsgáljuk, ezen az utolsó, meztelen önarcképen a diadalmámorban úszó ifjú titánt kellene látnunk. Gerstl hat évvel idősebb szerelme, Mathilde – miután Schönberg in flagrante delicto rajtakapta őket szeretkezés közben – elhagyta otthonát, férjét, és két gyermekét, hogy az életét összekösse a fiatal festővel.
A győzelmi mámor helyett inkább baljós előjelek melankolikus lenyomata fedezhető fel a a képen.
A labilis, nehezen beilleszkedő, iskoláit félbehagyó Gerstl úgy került kapcsolatba az akkor már ismert Schönberg házaspárral, hogy felajánlotta, festeni tanítja őket. A neves zeneszerző festményeit látva nem kétséges, hogy hogy Gerstl jó tanárnak bizonyult.
A Gerstlnél idősebb Schönberg házaspár olyan szülőfigurákká válhatott a festő életében, akik nemcsak támogatták munkásságát, de csodájára jártak addig el nem ismert tehetségének. A zenei nyelv megújításával kísérletező Schönberg és a festészet új útjain járó Gerstl kölcsönösen megtermékenyítették egymás művészetét.
A tragikus szerelmi háromszög harmadik tagja, Mathilde a férje második gyermekével volt várandós, amikor megismerkedett a festővel. Rajzóráik, a modellülések egyre közelebb hozták őket egymáshoz. Gerstl műveltsége imponálhatott a Schönberg által elhanyagolt asszonynak, így szellemi és lelki kapcsolatuk szeretői viszonnyá vált.
1908 augusztusában Schönberg rájuk nyitott, és félreérthetetlen helyzetben találta a szerelmespárt. Mathilde ekkor meglepő módon úgy döntött, a fiatal festővel marad. Ekkor készült az utolsó, meztelen önarckép.
Mathilde férje unszolására aztán néhány hét múlva visszatért a családjához. 1908 November 4-én mutatták be Schönberg új darabját, amire a zeneszerző kiterjedt baráti köréből mindenki hivatalos volt, egyedül Gerstl nem kapott meghívót.
Ezzel nem csak szerelmét, de atyai jóbarátját, mentorát és baráti társaságát is elveszítette a fiatal festő – úgy érezte ezek után nincs értelme további életének.
A bemutató napján elégette leveleit, a keze ügyébe került grafikáit és festményeit, és hurkot kötött a nyakára. Mielőtt kirúgta volna maga alól a széket, szíven szúrta magát – brutálisan biztosra akart menni.
Címlapkép: Richard Gerstl: Félmeztelen önarckép (1902-1904) (részlet) forrás: wikipédia
979.hu 