A kezdeményezés célja a feltétel nélküli alapjövedelmek bevezetése az EU egészében, a gazdaságpolitika részeként.
A kezdeményezés szervezői arra kérik az Európai Bizottságot, hogy terjesszen elő javaslatot a feltétel nélküli alapjövedelem egész unióra kiterjedő bevezetésére, ami csökkentené a regionális egyenlőtlenségeket. Véleményük szerint ez mindenki számára biztosítaná az anyagi biztonságot és a közügyekben való részvétel lehetőségét.
Az unió tagállamai közül legalább 7 országból kell 1 millió aláírásnak 2022. június 25-ig összegyűlni ahhoz, hogy ez a polgári kezdeményezés napirendre kerüljön.
A közel 1 éve folyó aláírásgyűjtésben a szlovének járnak az élen, ők már túlteljesítették a népesség szerinti rájuk eső kvótát. Utánuk a németek következnek, közülük közel 45 ezren örülnének a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetésének, náluk a szükséges aláírások több, mint 60 százaléka össze is jött már. Magyarországról eddig 5294 aláírás érkezett, ez 35 %-a az elvártnak.
A kezdeményezést a nemsokára hazánkba látogató Ferenc pápa is támogatja. Amint azt írja Álmodjunk együtt – Út egy jobb jövő felé című önéletrajzi írásában: „Gondoskodni kell arról, hogy a munka ne csak a pénzkeresés, hanem az önkifejezés eszköze is legyen, melynek révén mindenki a társadalom részének érezheti magát”.
Úgy véli, a munka fogalmára általában túlzottan leegyszerűsített definíciókat határoznak meg, nem foglalkozva azzal, hogy olyan tevékenységet is ugyanúgy lehet munkavégzésnek, amelyért nem adnak pénzt. Ilyen például, ha valaki másokról, hozzátartozóiról gondoskodik.
S itt jut el a legfontosabb megállapításához, amely szerint az összes ilyen jellegű egyenlőtlenséget ki lehet küszöbölni a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetésével. Utóbbi átalakítaná a munkaerőpiacot és garantálná az emberi méltóságot, ennek révén lehetne felszámolni a szegénységet. „Ez járulhat hozzá ahhoz, hogy az ember valóban szabaddá váljon” – véli a pápa. (Népszava)
Az aláírásgyűjtés 2020. szeptember 25-én indult, és már idén véget ért volna, de a Koronavírus járvány miatt a határidőt kitolták.
Ha szeretne feltétel nélküli alapjövedelmet kapni uniós állampolgárként, írja alá ezt az egyszerű, 1 perc alatt kitölthető kezdeményezést.
Címlapkép: Kreatív Konzultáció