Nagy Troll-kalauz 2.

Ahogy azt a Nagy Troll-kalauz 1. részében írtuk, nem csak az átlag internetes felhasználó kíváncsi a trolltársadalom felépítésére, működésére, a tudományt is érdekli vajon milyen tulajdonságok szükségesek ahhoz, hogy valaki mások gyalázásában lelje örömét az interneten nap nap után.


(kép: 24.hu)

Avagy ne hiszterizáljunk és misztifikáljunk olyan filozófiai kinyilatkoztatásokkal, hogy az internet a pillanat uralásának színtere és eszköze, hiszen az internet az adott pillanatban az azt használó emberek és az ő interakcióik összességéből áll. Emberekből akiknek hozzánk teljesen hasonló késztetései és érzelmei vannak, emberekből, akik mozgatórugóit és tulajdonságait könnyű szerrel kikutathatja és megmérheti a tudomány.

Tehát a troll is ember, semmiképpen nem valamilyen mítikus lény, de nem mindegy, hogy milyen. Lássuk, mit derítettek ki róluk a kutatók vizsgálódásaik során.


(kép: 123rf.com)


Pszichopaták és szadisták és pontosan tudják mivel csaphatnak oda a leginkább

Ausztrál tudósok jártak utána, milyen emberi minőségeknek kell együtt állnia ahhoz, hogy valaki rendszeresen trollkodásban élje ki magát az interneten.

A kutatásban 415, a közösségi médiát használó, 18 év fölötti „normális”, azaz amúgy jellemzően nem trollként viselkedő embert kérdeztek ki egy kérdőív segítségével, hogy megtudják, melyek azok a tulajdonságok, amelyek fogékonnyá tehetik őket a trollkodásra. Amit például olyan kérdésekre való igenlő válaszok alapján állapítottak meg, mint hogy az illető azt mondja, bár tudja, hogy a posztja vagy kommentje mások szerint támadó lesz, ő azért viccesnek gondolja azt.

A kutatók többek közt a pszichopátia, a szadizmus, valamint kétféle, az affektív és kognitív empátia meglétét vizsgálták a válaszadókban.

A trollokban két jellemző volt átlagon felüli: a pszichopátiára való hajlam és a kognitív empátiás képesség.

Azaz a trollok képesek az empátiára, de a pszichopátiára való hajlam miatt nem törődnek mások érzéseivel. A fejlett kognitív empátia miatt a trollok képesek felismerni, hogy mi fogja zavarni vagy felzaklatni a másikat, azaz tudják, hogy hogyan csaphatnak oda a legfájóbb pontra. Az affektív empátia hiánya miatt viszont nem élik át az áldozatukban keltett érzéseket.

A kutatók emellett úgy találták, a trollokban magasabb a szadizmusra való hajlam, és jellemzőbb, hogy férfiak. – írja a quarz cikke alapján az index.


(kép: forgottenrealms.wikia.com)

Sötét 4-es

Egy korábban elvégzett kutatás szerint a trollok bizony nem csak az interneten rossz arcok.

A kanadai University of Manitoba kutatója, Erin Buckels és munkatársai közvetlenül vizsgálták, hogy a trolloknak és az úgynevezett “sötét négyes” (dark tetrad) személyiségtípusnak van-e közös halmaza.

A sötét négyes annyit jelent, hogy az illetőben van nárcisztikus önimádat(1), a pszichopatákat jellemző impulzív érzéketlenség(2), a machiavellisták csaló természete(3), illetve negyedikként a mások szenvedésében örömet látó szadista(4).

A tanulmány végkövetkeztetése durva: igen, a trollok és a szadista, pszichopata, machiavellista, nárcisztikus kombinált személyiségtípus gyakran lefedi egymást. Egészen biztosak lehetünk benne, hogy egy troll a virtuális világon kívül sem okoz sok örömet embertársainak (Talán esetleg a majomházban. Vagy ott se.) – írja a VS.hu.


(kép: knowyourmeme.com)

A szadista gyűlölet haszonélvezői

Mi van akkor, ha maguk az internetes médiumok tehát az internetes újságírók és szerkesztők (mindenki kapásból fel tud sorolni ilyen internetes sajtóorgánumot) ennek a szarcunaminak a gerjesztői és haszonélvezői?

A gyűlölet haszonélvezői a netes felületek a gyalázkodás kattintást hoz a kattintás pénzt és hirdetőket

Hiszen köztudott, hogy a közösségi médiában azok a tartalmak terjednek jól, amelyek erős érzelmeket mozgatnak meg. Ezek ugye lehetnek pozitív érzelmek – szeretünk meghatódni, nosztalgiázni, és imádjuk a hétköznapi hősöket -, de legalább ilyen hatékonyan működnek a negatív érzelmekre hatók is. Jól működés alatt pedig azt értjük, hogy sokan lájkolják, kattintják, osztják meg és kommentelik őket, vagyis sok ember sok időt tölt velük. Ez pedig egyenlő azzal, hogy közben sok reklámot lehet mutatni nekik, és ugye az interneten mindenki ebből él.

Tehát a gyűlölködés, a gyűlöletkeltés a mémekkel – mások kifigurázásával való kufárkodás bizony nem csak a politikában kifizetődő. Sőt.


(kép: dubeat.com)

Akkor ennyike?
Szedjük a sátorfánkat a közösséi oldalakról húzódjunk le – a trollok nyertek az internetnek pedig lőttek?

A Pew Research által megkérdezett szakértők (a jövőkutatók, pszichológusok, kommunikációs specialisták, egyetemi professzorok, közösségimédia-elemzők, vezető online cégek stratégák, állami intézmények szakemberei közreműködésével elkészített tanulmány PDF-ben itt tekinthető meg) szerint a kiutat a háborús helyzetből a mesterséges intelligencia fejlesztése jelentheti – már csak azért is, mert a gyakorlati példák azt mutatják, hogy az emberi erőforrás erre túl kevés, túl lassú, túl elfogult. A gépi intelligencia viszont még jó ideig nem fog ott tartani, hogy egy szöveget elemezve nagy biztonsággal szűrni tudja a trollkodást, a zaklatást, a gyűlölködést, de átengedje az iróniát, a szarkazmust – írja az index.

Amíg fel nem nőnek a kellő empátiával rendelkező robotok addig Danka István a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem adjunktusa, valamint a Neumann János Egyetem docense azt javasolja: trollkodjunk vissza!


Tehát a trollkodásra trollkodással válaszoljunk!

Ez az egyetlen dolog, amit tehetünk: az iróniára iróniával válaszolunk, és visszatrollkodunk legjobb tudásunk szerint. Ekkor valószínűleg őtrollsága érezni fogja, hogy nem veszik komolyan, így sajnálatos módon eltűnik a kihívás, de legalább jól szórakozik. A troll számára úgyis a lebukással, vagyis troll mivolta felfedésével teljes a történet – olvashatjuk a 24.hu-n.

kiemelt kép: fstoppers.com

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s