A bukás tízparancsolata

Don R. Keough a Coca-Cola Company egykori elnöke hatvanéves üzleti pályafutása során sokat látott és hallott. Amikor felkérték, hogy tartson előadást a siker titkáról meglepően válaszolt: „Szinte az egész életemet az üzleti világban töltöttem, de soha nem tudtam megfogalmazni olyan holtbiztos receptet, amely garantálná a tuti sikert. Töredelmesen be kell vallanom, csak az üzleti bukáshoz elengedhetetlen lépéseket tudom összefoglalni, garantálva, hogy aki követi az általam elmondottakat, abból sikeres vesztes lesz.”

A szerző szerint az üzleti siker soha nem garantálható, a bukás viszont annál inkább. Ehhez elég, ha betartjuk az üzleti bukás tízparancsolatát, és betartjuk a 11. parancsolatot is.

Az üzleti bukás Tízparacsolata

Első Parancsolat

Ne vállaljunk kockázatot!

„Az elégedetlenkedőknek áll a világ.” – Oscar Wild

Amikor kényelemben érezzük magunkat, szinte ellenállhatatlan a kísértés, hogy letegyünk mindenfajta kockázatvállalásról. Ilyenkor a bukás már-már elkerülhetetlen.

Második Parancsolat

Legyünk rugalmatlanok!

„Ez az ember tragédiája – a körülmények változnak, de ő nem.” – Machiavelli

A rugalmatlanság olyan betegség, ami bénaságot okozhat. A rugalmasság azt jelenti, hogy folyamatosan és mélyrehatóan megvizsgáljuk az egyes helyzeteket, és indokolt esetben gyorsan alkalmazkodunk a változó körülményekhez. Lényegében ez a titka – a darwini elmélet szerint – a legrátermettebb túlélésének. Rugalmasság, alkalmazkodás.

Harmadik Parancsolat

Szigetelődjünk el másoktól!

„Különösen ritka az az ember, aki meghallja azt, amit nem szeret hallani.” – Dick Cavett

Vonzó és egyben oly egyszerű megoldás. A problémák munkaigényesek! Tegyünk inkább úgy elszigetelt bunkerünkben, mintha minden a lehető legnagyobb rendben lenne! Ha teljesen szeretnénk elszigetleni magunkat, mindenben legyünk az elsők, a legjobbak, a lekörözhetetlenek! Ha valamiért le lehet aratni a baérokat, arassuk le mind! Ha valamiért felelősséget kell vállalni, hárítsuk el teljesen! Ha a közvélemény valamiért jóindulatúan ránk irányul, álljunk ki a rivaldafénybe, és hagyjuk, hogy munkatársaink, segítőtársaink és mindeki, aki a segítségünkre volt, maradjon csak jól elrejtve a színfalak mögött! A rivaldafény lenyúlása nem jelent abszolút garanciát, de biztosan hozzájárul ahhoz a mérhetetlen elszigeteltséghez, amely jócskán megnehezíti a további sikert!

Az élet minden területén igyekezzünk csak azokkal beszélgetni, akik egyetértenek velünk!

Tételezzük fel, hogy az egész világ úgy él, ahogy mi, ha nem, akkor úgy kell, hogy éljen!

Ha betartjuk a Harmadik Parancsolatot, és jól elszigeteljük mgunkat, nemcsak azt nem fogjuk tudni, mit nem tudunk, de legnagyobb magabiztossággal és higgadtsággal azt hisszük majd, hogy mindent tökéletesen csinálunk. Hisz tökéletesek vagyunk!

Szélsőséges formában az elszigetelség általában már-már az isteni de minimum királyi császári jog érzetét kelti.

Negyedik Parancsolat

Tartsuk magunkat tévedhetetlennek!

Először is, soha ne ismerjünk el semmilyen problémát, vagy hibát! Ha úgy tűnik, rossz irányba mennek a dolgok, tartsuk inkább titokban, vagy még jobb, ha megvárjuk, amíg végre válság helyzet alakul ki, és valamely külső erőt okolhatunk a kialakult helyzetért – vagy az egészet kenjük valaki másra! Vessük el annak lehetőségét, hogy néha mások is tudhatnak valamit. Dobjuk félre Oliver Wendell Holmes bíró bölcs szavait! „A bizonyosság nem a biztos tudás próbája.”

Ezért, ha szeretnénk kudarcot vallani, tartsuk magunkat tévedhetetlennek!

Ötödik Parancsolat

Játszunk közel a büntetővonalhoz!

„A siker tartósabb, ha elveink feladása nélkül érjük el.” – Walter Cronkie

Hatodik Parancsolat

Ne szánjunk időt a gondolkodásra!

„Igazából nem az a kérdés, hogy a gépek gondolkodnak e, hanem, hogy gondolkodnak-e az emeberek.” – B.F. Skinner

Minden hibánk lehetőséget teremt arra, hogy végiggondoljuk az addig elkövetett ballépéseinket, és a lehető legtárgyilagosabb módon megállapítsuk, hol követtük el a hibát. Aki keményen dolgozik, időről időre hibákat is követ el. Ha tényleg szeretnénk kudarcot vallani, kerüljük a hibák mélyreható vizsgálatát! Így biztosíthatjuk, hogy a jövőben is hasonló hibákat kövessünk majd el.

Ha tehát eltökélt szándékunk, hogy elbukjunk, rendkívül fontos, hogy ne szakítsunk időt a gondolkodásra! Vagy, minden felelősséget elhárítva magunktól, hagyjuk csak, hogy valaki más gondolkodjon helyettünk!

Hetedik Parancsolat

Higgyünk mindig a külső szakértőknek!

A zseniálisnak tűnő, ám valójában szűklátókör gyakran a bölcsesség ellentettje. Avagy: „Jobb ismerni a kérdések közül néhányat, mint tudni az összes választ.” – James Thurber

Nyolcadik Parancsolat

Szeressük a bürokráciát!

Amikor a többrétegű struktúrában, sok, egymást kiegyenlítő erő hat egyszerre, a bandaháborúk tovább bonyolíthatják a helyzetet.

Kilencedik Parancsolat

Küldjünk vegyes üzeneteket!

“A kommunikációban az a csalóka, hogy azt hisszük, valóban lezajlott.” – G.B. Shaw

Tizedik Parancsolat

Féljünk a jövőtől!

Ha azt akarjuk, hogy kudarcot valljunk, akkor csak féljünk a jövőtől! Ha nem akarunk sikeresek lenni, legyünk pesszimisták! Induljunk ki eddigi kudarcainkból, ismételgessük, hogy nekünk úgysem sikerülhet. Ne bízzunk embertársainkban, se magunkban, viszont sziklaszilárdan higgyünk az eleve elrendelésben, a sorsban, és valami gonosz sötét nagyhatalomban, akik a világot és benne mind A 7 milliárd elmber életét egyenként és személy szerint is irányítják.

„A félelem egy kis sötétkamra, ahol a negatív dolgokat előhívják.” – Michael Pritchard

Tizenegyedik Parancslat

Felejtsük el a szenvedélyt!

“Az ésszerűen elő ember alkalmazkodik a világhoz. Az ésszertlenül élő ragaszkodik ahhoz, hogy a világot próbálja meg magához igazítani. Minden haladás ez utóbbin múlik.” – G. B. Shaw

kiemelt kép: freepik.com

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s