A média nem az érzékszerved

Miért lesz jobb, ha lejössz a folyamatos hírolvasásról?

Mindenki, aki képes önálló gondolkodásra belátja, hogy a hírek folyamatos nyomon követése rossz. Káros. Sőt, pusztító.

Bár sokan vélekednek úgy, hogy a hírfogyasztás keserű kötelesség, felelősség, mert tájékoztatás nélkül nem működik a demokrácia – de mi van akkor, ha a hírgyártók nem a demokrácia felkent őrzői, hanem épp a rendszer részei, a negyedik hatalmi ág, aminek egyetlen célja, hogy uralják a pillanatainkat.?

A Cambridge Analytica körüli botrány pontosan rávilágított arra, hogy ez nemcsak paranoid feltételezés, hanem igenis működő, és bevett technológia, amit arra használtak fel, hogy bizonyos embereket, embercsoportokat Facebook-posztokkal ingereljenek, szorongást keltsenek bennük, és ezzel befolyásolják a viselkedésüket.

De tudományos fejtegetés nélkül is jól érzékelhető: a hírek legtöbbször végtelenül negatív, és káros, szorongást keltő, vagy frusztráló hatású. A kereskedelmi televíziók híradói egy végtelenített rendőrségi és katasztrófa híradóvá korcsosultak – mert annak ugyan milyen hírértéke van, hogy Baktalórántházán M. Z. felakasztotta, felgyújtotta, megfojtotta, megölte, hétszer, elásta és lebetonozta élettársát, majd autójával módosult tudatállapotban egy fának hajtott.? – Semennyi.

A legnagyobb közösségi média felület sem kevésbé toxikus, vagy ártó, a sok értelmetlen sületlenség a F@ceb**k feedben vagy teljesen érdektelen, vagy kifejezettek romboló, stresszt, félelmet, szorongást, pesszimizmust és polarizációt idéz elő.

A Koronavírus első, tavaszi hulláma alatt több véleményvezér felszólalt a kattintásvadász hisztériakeltő cikkek tömege ellen, pedig talán a járványhelyzet épp az a szituáció, amikor szükségünk van a folyamatos tájékoztatásra, egyrészt azért, mert a helyzet óráról órára változhat, másrészt azért, mert az egészségünk, vagy a hazajutásunk múlhat azon, hogy tisztában vagyunk e az aktuális helyzettel.

Vészhelyzetben igenis szükség van a korrekt tájékoztatásra – de mondd, BÉKEIDŐBEN, mikor hoztál meg jelentős életdöntést az aktuális hírek alapján?

A vírushelyzetet leszámítva mikor befolyásolta a hírekből való információ közvetlenül az életed?

Sanszos (ha csak nem tőzsdespekuláns, lóversenymágus, vagy megélhetési tippmixer vagy), hogy nem emlékszek ilyenre, egész egyszerűen azért nem,

MERT A HÍREK NAGY RÉSZE NEM RELEVÁNS

Mert miről olvasunk nap mint nap, minden nap a hírekben?

Egy ember kimentett egy kutyát egy aligátor szájából. Császárpingvinek / széles szájú orrszarvúk / tarajos sülök / óriás tobozoskák születtek az állatkertben. – És ezek a cukibb hírek. De olvasunk bankrablásokról, a fent említett M. Z. aktuális rémtetteiről – éppen felgyújtotta a tajgát és a tundrát – és persze az aktuális korrupciós ügyekről is – de ezek a saját életünkre vonatkozólag semmilyen hasznos, lényeges, vagy releváns információval nem bírnak.

A hírekből nem derül ki, hogy milyen munkát vállaljunk például a dunántúli megyékben, amelyek bár statisztikailag a magasabb életszínvonallal rendelkező szerencsés nyugat-magyarországi régióhoz tartoznak, de a munkalehetőségeket tekintve eléggé alulreprezentáltak, vagy hogyan kezeljük őrjöngő férjünket, vagy hogyan szerezzünk barátokat, hogyan neveljük a rakoncátlan gyerekünket, vagy hogyan legyünk úrrá a depressziónkon.

A hírfogyasztás egyszerűen haszontalan időtöltés, ha azt várjuk tőle, hogy megtudjuk, mit kezdjünk az életünkkel.

Sokan érvelnek azzal, hogy a hírfogyasztás elengedhetetlen egy demokráciában ahhoz, hogy eldöntsük, négy évente kire, kikre voksolunk majd, de valójában a családtagjaink, barátaink és az életkörülményeink sokkal nagyobb befolyással vannak arra, hogy kire szavazunk, mint az, hogy mit olvasunk a hírekben.

De ha a hírek böngészésének semmi haszna,

AKKOR VALÓJÁBAN MI CÉLJA VAN A HÍREKNEK?

A cél eléggé egyértelmű, és teljesen öncélú: mindössze az, hogy motiváljon a további hírfogyasztásra – ami aztán gyakran torzítja a valóságérzékelésünket.
Hogyan képes manipulálni a média?

Például úgy, hogy felnagyít érdektelen eseményeket.
Érzelmileg manipulál, és így próbál befolyásolni.
Kisebb, szakértőnek beállított csoportok véleményét mutatja be tényként.
És végül, már nem is a tájékoztatás a cél, hanem csak a szórakoztatás, a figyelem lekötése, a kattintásvadászat, a pillantok uralása.
Befolyással vannak a véleményünkre, az ízlésünkre is: zsánereket építenek, vagy épp rombolnak le. Meghatározzák az eszményit, a jót, a rosszat, a szépet. A végtelenségig erőltetett ál-ideálokkal, gonosz mémekkel, a posztmodern kor mítoszaival operálnak.

Ezek a stratégiák aztán azt a nettó benyomást keltik a hírfogyasztókban, hogy a valóságról kapnak tájékoztatást, amikor egy nagyon torz perspektíván keresztül érzékelik csak az eléjük tárt és az esetek túlnyomó többségében irreleváns eseményeket.

„Felmegyek az ind*xre, hogy jól felbasszam magam” – ez nem új keletű dolog, inkább évtizedes hagyomány. A híroldalak szerkesztői ugyanis forradalmi újításnak vélték, hogy az a jó címlap, ami kellően irritál, felidegesít, nyomaszt, vagy valami öncélú mémmel operál, mert hát nincs is jobb a gonosz össznépi összekacsintásnál. Na ennyit a liberalizmusról és a szabadelvűségről, a vesztesnek, az áldozatnak sem a szabad elvonulás, de még a részvét sem jár, avagy így vált mainstreammé a gyűlöletkultúra.

Mert ha valami nem szórakoztatóan gonosz, és borzalmas, már rá se hederítünk – ez a felháborodás, a borzongás thriller-pornója, ez az, amit ma tájékoztatásnak nevezünk, és ez az, ami PTSD-t azaz poszt-traumás stresszt idéz elő a felhasználókban. Aztán talán a Stockholm szindróma miatt újabb, és újabb adagot kérünk belőle, vagy, mint a kaszinóban az újabb és újabb látogatásokkal igyekszünk nyertesként felállni az asztaltól, ami ugye elég ritkán sikerül, mert általában a Ház nyer.

Na de mi történik velünk, ha felhagyunk a hírek és a social média percről-percre történő csekkolásával?

Például kevésbé leszünk szorongóak, optimistábbakká válunk, a saját életfeladatainkra, előmenetelünkre koncentrálunk. – „Mert boldogok a lelki szegények” – mondhatnánk, de ez nem így van.

Annyi történik, hogy megtanuljuk irányítani és keretek közé szorítani a hírfogyasztásunkat, nem ébredéstől lefekvésig böngésszük a híroldalakat, vagy csüngünk reggeltől napestig a f*ceb..kon, hanem egy általunk meghatározott időpontban futjuk át az aznapi hírtermést, és csak annak nézünk utána, amit arra érdemesnek, vagy érdekesnek találunk.

ÉS ÍGY SEM MARADUNK LE SEMMIRŐL

A legfontosabb hírek ha máshonnan nem, az ismerőseinktől így is eljutnak hozzánk, vagy magunk járunk utánuk.

Fel kell nőnünk ahhoz, hogyan kezeljük az online térből ránk ömlő információ-áradatot, mert a média nem csak arra képes, hogy betörje világ-, és önképünk ablakát egy kővel, de képes arra is, hogy teljesen összezúzza azt, felszántsa, és sóval hintse be a helyét, hogy aztán ő határozza meg – akár percről perce, kik vagyunk, és mit is gondolunk a világról.

Ha szeretnénk megóvni személyiségünk integritását, ha vissza szeretnénk nyerni az uralmat a saját gondolataink felett, ha több időre és nyugalomra vágyunk, valóban korlátot kell szabnunk az online térben eltöltött időnek.

A bejegyzés Mark Manson, a Subtle art of not giving a fuck (A lesz*rom rafinált művészete) bestseller könyv szerzőjének, Why you should quit the news című cikke alapján készült.

Jellemző a fejemben élő cenzorra, hogy 10 hónapot vártam azzal, hogy írás legyen belőle.

Mark és én természetesen nem akarunk senkit lebeszélni a tájékozottság fontosságáról, nem kívánjuk lebecsülni a hiteles híroldalak és értékes tartalmak gyártóinak munkáját, csupán arra szeretnénk felhívni a figyelmet (és ez sajnos saját tapasztalat), hogy a túlzott online jelenlét, és média fogyasztás negatív hatásokkal jár.

Címlapkép: pexels.com/Andrushka JNM