Miért nem produkál a Google releváns találatokat?
Egy ideje azt tapasztalom, hogy ha elmulasztok elolvasni egy érdekes újságcikket, és nem mentem el, alig, vagy egyáltalán nem tudom újra előnyerni a Google keresőjéből, akárhogy próbálkozom.
De nem csak néhány napos újságcikkeknél tapasztalható ez, hanem akkor is, ha kutatási eredményekre keresek rá a keresőóriásban.
A Google keresési találatai egy ideje sajnos egyre irrelevánsabbakká váltak. – Néhány évvel ezelőttig, pedig épp ennek ellenkezője volt tapasztalható: kész tudóssá képezhette ki magát az ember, ha vette a fáradtságot, és utána olvasott keresései megannyi jobbnál-jobb találatának.
Tudományos cikkek tömkelege, kutatási eredmények, tanulmányok, a témába illő újságcikkek, blogbejegyzések sorakoztak egymás alatt, amiből rengeteg releváns tartalmat ki lehetett nyerni – nem kis örömére a szakdolgozatot írónak, vagy tartalomgyártónak.
Sőt, ha az ember lustaságból elgépelte a mondatot kereséskor, akkor is az annak megfelelő legpontosabb találatokat kapta, amit valójában be szeretett volna írni a keresőbe.
A Google számos változtatást hajtott végre a keresési algoritmusaiban, sokaknak úgy tűnik, hogy inkább rontottak a keresési eredményeken

Ha rákeresünk valamire, előfordulhat, hogy azokat a találatokat látjuk meg először, amelyek évekkel ezelőtti válaszokat tartalmaznak, még akkor is, ha sok más, relevánsabb és jobb tartalommal rendelkező újabb weboldal van. Legyen szó, például egy egyszerű buszmenetrendről.
Jellemező, hogy a Google-ba beírva azt, hogy “miért ad irreleváns találatokat a Google kereső” csak egy Quora közösségi fórumon találok érdemleges választ, ahol egész sok hozzászóló számol be hasonló tapasztalatokról.
Van olyan kommentelő, aki kifejezetten örül annak, hogy nincs egyedül az élménnyel, mert eleinte azt gondolta, hogy biztosan az ő készülékében van a hiba, azaz az ő keres bénán a Google-ban.
Az embereknek újra vissza kell térniük a kemény kötésű lexikonok használatához?
Nem is tudod, hogy mennyire örülök annak, hogy megtaláltam a bejegyzésedet! – Írja egy fórumozó. Az interneten arra kerestem, miért nem ad vissza a Google többé releváns keresési eredményeket.
“Az elmúlt egy évben (és még inkább az elmúlt néhány hónapban) olyan, mintha egy vak idegenhez beszélnék, aki más nyelven beszél, és a keresési eredmények másik oldalán ő választja ki, hogy milyen információt kapjak.
Elképzelem, ahogy egy szoba tele van középiskolából kiesett diákokkal, akik betépve ülnek és röhögnek azon, hogy milyen keresési lekérdezéseket küldjenek a böngészőmnek! Néha szó szerint kísértésbe esem, hogy meg kell keresnem a Google helyes használatának módját, csak hogy aztán megfordulhassak, és megkereshessem azt az információt, amire szükségem van.
Ha ilyen ütemben romlik a keresések relevanciája, azt jósolom, hogy nemsokára az emberek újra keménykötésű lexikonokat fognak vásárolni…” – írja az egyik Quora fórum tag.
Van, aki szerint olyan sok használhatatlan tartalom van az interneten, hogy az információkat gyűjtő botok irreleváns találatokba botlanak csak.
Mások szerint szándékosan zárják el az emberiséget egy ideje a túl könnyen elérhetővé tett, túl nagy mennyiségű tudásoktól.
Megint mások azt javasolják, hogy annyi könyvtárba iratkozzunk be, amennyibe csak lehet, és hanyagoljuk a Google-t és társait – mert abban mind egyetértenek, hogy sajnos egyik kereső sem jobb – már, ameddig még vannak könyvtárak.
Vannak, akik lelkesen közösségi fejlesztésű kereső építéséhez toboroznának társakat.
Akad olyan, aki arra panaszkodik, hogy a sok hülyeség, amin át kell rágnia magát ahhoz, hogy normális találatot kapjon, nagy mértékben akadályozza őt a hatékony munkavégzésben.
A témához kapcsolódó Wall Street Journal cikkére is csak az egyik hozzászólásban akadok.
Wall Street Journal: Versenyellenesség, politikai elfogultság, félretájékoztatás

A Wall Street Journal munkatársai is tapasztalták az anomáliát Google-kereséseik alkalmával, és megkérdeztek több, mint 100 embert a keresési eredmények pontosságáról.
A következő megfigyelésiket osztották meg az olvasóikkal:
– A Google olyan módon változtatta meg az algoritmusát, hogy a keresési eredmények a nagyvállalatoknak kedveznek a kisebbekkel szemben.
– A Google mérnökei a színfalak mögött rendszeresen módosítanak információkat, amelyeket a vállalat egyre gyakrabban rárétegez az alapvető keresési eredményekre.
– Annak ellenére, hogy a Google nyilvánosan tagadja ezt, feketelistákat vezet, hogy bizonyos oldalakat eltávolítson, vagy megakadályozza, hogy megjelenjenek bizonyos típusú találatokban.
– A Google alkalmazottai és vezetői, köztük a társalapítók, Larry Page és Sergey Brin, nem értettek egyet abban, hogy mennyire és milyen mértékben kell beavatkozni a keresési eredményekbe. A munkatársak sürgethetik az egyes keresési eredmények felülvizsgálatát, többek között olyan témákban, mint az oltások és az autizmus. (A cikk 2019-ben íródott.)
– A Google a keresési eredmények értékelésével több ezer alacsonyan fizetett alvállalkozót bízott meg, akiknek az a feladatuk, hogy értékeljék az algoritmusok rangsorolásának minőségét. – Itt jegyeznénk meg, hogy amennyiben ezek az alvállalkozók esetleg középiskolából kimaradt rendszeres droghasználók, akkor a Quora kommentelője nem is járt messze a valóságtól azt illetően, hogy minőségét tekintve, kereséseinkre pontosan ennek megfelelő relevanciájú találatokat kapunk.
A WALL STREET JOURNAL EREDMÉNYEI ellentmondanak a Google azon állításának, és fennen hangoztatott fő irányelvének, mely szerint a keresőóriás visszautasít bármilyen globális szabályozást.
A lap kifejezte aggodalmát amiatt, hogy vajon miként gyakorolja a gigacég a hatalmát, hogyan szerkeszti, ellenőrzi, és jeleníti meg, a felhasználók által lekért keresési eredményeket.
Tartanak attól is, hogy a Google gyakorlata versenyellenes, a politikai elfogultság felé visz, és kifejezetten az online félretájékoztatás felé halad.
Mint írják, a Google algoritmusai távolról sem autonóm számítógépes programok, amelyek nem reagálnak a külső nyomásra, hanem a vezetők és mérnökök rendszeresen bele-bele nyúlnak a találatok listázásába – miközben a legkülönfélébb befolyásos érdekeknek is igyekeznek megfelelni, hogy az anyavállalat több mint 30 milliárd dolláros éves nyereségét növeljék.
A Google jelenleg a világ legforgalmasabb weboldala, amely az összes internetes keresések 90%-át adja – tehát nagyon nem mindegy, hogy keresési találatai mit mutatnak.
Nyitókép: Google