Soha nem lehetek elég – a szépségkultusz hatása

Nőnek lenni nem könnyű. A szépség nem más, mint modernkori rabszolgaság?

Korábban olvastam arról egy női magazinban, hogy összefüggés lehet a nők külsejének fetisizálása, – a szépségkultusz, és a társadalmi mobilitás között.
Azokban a társadalmakban, ahol a nők fontos pozíciókat tölthetnek be, tanulás és munka által is előrébb juthatnak, a szépség nem olyan domináns, uralkodó érték, mint azokban az országokban, ahol a nők kizárólag a külsejük által boldogulhatnak.

Naomi Wolf írt egy könyvet A szépség kultusza címmel, mely számos médiumon keresztül vizsgálja a szépség fetisizálásnak káros pszichológiai hatásait, és nagyon érdekes következtetésekre jut. A szépség kultusza eredetileg 1990-ben jelent meg, és a szépségről, mint társadalmi jelenségről szól, illetve arról, hogy a szépség imádat miképpen határozza meg mindennapjainkat, okoz bennünk szorongást – bizonyos esetekben akár olyan mértékűt is, amely tragikusan végződik.

Naomi Wolf nem állít kevesebbet, mint azt, hogy a szépség tulajdonképpen egy modernkori rabszolgaság, amely az élet minden területét áthatja, és ez alól kivonni magunkat teljes képtelenség.

A szerző leginkább azt nehezményezi, hogy a nőkhöz a társadalmi hierarchiában kulturálisan, felülről meghatározott fizikai normák alapján rendelnek értéket. Pedig a szépség még csak nem is evolúciós funkció, hiszen maga Darwin se volt teljesen meggyőződve arról, hogy a vonzó külső egyfajta szexuális kiválasztódás eredményeként jönne létre.

Wolf igazából azt pedzegeti, hogy a szépség ilyesfajta előírása, ideáljainak ráerőszakolása a női nemre csupán arra szolgál, hogy elválasszon az önbizalmunktól, önazonosságunktól és egymástól. Hiszen a kétségbeesésre, az önbizalomhiányra vagy az önutálatra sok, igazán jövedelmező ipart fel lehet húzni.


A szépségipar mai értéke 532 milliárd dollár. 2019-ben az amerikaiak 92,8 milliárd dollárt költöttek szépségápolásra. A plasztikai műtétek emellett az Egyesült Államokban, Brazíliában, Kínában, Japánban és Dél-Koreában is óriási növekedést mutatnak. (Hamu és Gyémánt)

A depresszió, szorongás, testdiszmorfiás zavar és az étkezési rendellenességek aránya a szépségkultusz növekedésével arányosan növekszik. A kultúra ugyanis arra csábít minket, hogy többet fektessünk a jó megjelenésbe, mint a jó érzésekbe.

Soha nem lehetek elég – a social media kultúrája

Amikor a „normális emberek” összemérik magukat az Instagramon látott képekkel, persze, hogy nem találják magukat elég csinosnak – mondja Paula -Irene Villa szociológus a DW Documentary videójában.


Nagy a nyomás a nőkön, mert a külső megjelenés a női identitás középpontjába került – és a közösségi média ezt felerősítette – ez olyan probléma, amire nem létezik egyszerű megoldás mondja Helmut Leder pszichológus. És valóban, azzal nehéz porrá zúzni egy férfi hiúságát, ha azt mondjuk rá, hogy kövér.

A közösségi média és a szépségkultusz kapcsolatáról szóló dokumentumfilmben megszólaltatnak egy fiatal lányt, Nicolet, aki mindössze 22 éves, és aki korábban anorexiával küzdött.

Elmondása szerint beszippantotta az Instagram, teljesen elmerült abban, hogy modelleket, és olyan lányokat követett, akik mindenáron a fotómodellekre szerettek volna hasonlítani, de valójában csak nagyon soványak, vélhetően anorexiások voltak, és akikről pontosan lehet tudni, hogy többszörösen átszerkesztett képekkel operálnak.

Hónapig SEMMIT nem evett, hogy elérje azt a formát, amire vágyott. Közben folyamatosan posztolta a magáról lőtt szelfiket az Instagramra, egészen addig, amíg bele nem betegedett. Ekkor belátta, hogy terápiára van szüksége.

Nem szabadulhatunk a képek ránk gyakorolt hatása alól

Pablo Picasso: Nő macskával forrás wikipédia


Tarthatatlan a szépségverseny a világhálón, szupermodellekhez, multimilliomos szupersztárok Photoshopolt képeihez hasonlítgatjuk magunkat, ami nagyon lehangoló. Ránk szakadt a világ összes csodanője, már nincsenek bezárva magazinok oldalaira és a divatbemutatókra.

A sebészeti beavatkozásoknak, szépészeti kezeléseknek és a beauty-appoknak köszönhetően a tökéletességi verseny a végtelenbe tart az Instagram univerzumban. Pedig ez egy veszélyes verseny.

Az a gond, hogy olyan képeknek akarunk megfelelni, amit soha nem tudunk elérni – és ez bizony tartós szomorúságot okoz.

Férfinak lenni nem a külsőségekről, hanem az eredményekről, a hatalomról szól. Emlékszünk arra, hogy mekkora közfelháborodást keltett az, amikor Schobert Norbi a férfiak külsejét kritizálta?

Csimpánz csöcs, vágó disznó – a nőknek ennél sokkal cifrább, és folyamatos kritizálást kell elviselniük a külsejük tekintetében, és a súlyuk csak egy a sok közül, amiért folyamatosan szekálhatóak.

A militáns feminista, akit sterilizáltatni kéne, és aki jobban tenné, ha inkább örömlánynak állna

Pablo Picasso: Guernice forrás: wikipédia


De e nőket nemcsak a külsejükért aposztrofálják előszeretettel különböző jelzőkkel az interneten, hanem azért is, mert megszólalnak, vagy olyan helyeken dolgoznak, ahol a kritikusaik szerint nem kéne ott lenniük. Egy nő azért is revolverezhető, mert van.

Ha megnyilvánulok a világhálón, és a kommentelőknek nem tetszik, amit írtam, egyből a külsőmet kezdik el kritizálni és persze rögtön azzal jönnek, hogy nő vagyok – ezt már a 25 éves Verena meséli, aki internetes újságíróként keresi a kenyerét, és történetesen nő.

A legdurvább komment amit valaha kaptam, arról szólt, hogy alávetett, szubmisszív emberi lény vagyok, miért is nem megyek el a firkálás helyett inkább sztriptíztáncosnak, vagy kurvának, vagy miért nem kötöm fel magam – mondja.

Olyan kommentet is kapott már, ami arról szólt, hogy jobban tenné, ha sterilizáltatná magát, és olyat is írtak neki, hogy szívesen lelőnék, csak azért, hogy ne tudjon többé írni a világhálóra.

De bélyegezték már militáns feministának is, aki elveszi a férfiak munkáját.

A social media mindenkinek szorongást okoz

Helmut Leder pszichológus szerint mivel jóval több embernek igyekszünk megfelelni az új médiáknak köszönhetően, mint az a néhány tucat, akit valóban ismerünk, ez meglehetősen nagy stresszel jár. Kitéve lenni a folyamatos meg nem szűnő kritikának, egyszerűen feldolgozhatatlan – az emberiség történelmében ilyenre soha nem volt példa.

Ha kizárólag az ismerőseinkkel, és az ő véleményeikkel foglalkoznánk az online térben, tehát azok visszajelzéseire adnánk csak, akiket személyesen is ismerünk, sokkal kevesebb szorongásunk lenne, sokkal inkább át tudnánk élni az örömöt az emberi kapcsolatainkban – mondta a szakember a DW Documentary videójában.

Címlapkép: Pablo Picasso, Síró nő forrás wikipédia

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s