Negatív gondolataimat pozitívra cserélném

Lehetséges ez? Miért vagyunk inkább negatívak, mint pozitívak, miért van az, hogy inkább a rossz emlékek maradnak meg bennünk, és mit tehetünk ellene?

Agyunk genetikailag arra van kódolva, hogy élénkebben őrizze a negatív hatások emlékeit.
Ez az attitűd az ősembernek a vadonban jött jól, így volt nagyobb az esélye, hogy életben marad, a 21. század emberének azonban ez a gondolkodási mechanizmus csak szenvedést okoz.

Őseink a túlélésért folytatott harcban kétféle hibát követhettek el: vagy azt feltételezték, hogy tigris lapul a bozótban, amikor nem volt, vagy azt gondolták, hogy nincs ott semmi, miközben a vadállat nagyon is ott volt a közelükben. Míg az első csak felesleges aggodalmaskodással járt, a második az életükbe kerülhetett – ilyen módon alakította ki az evolúció a negatív gondolkodásra való fogékonyságunkat.


Sokkal intenzívebben tapadunk a negatív emlékekhez, gondolatokhoz, mint a jókhoz

Dr Rick Hanson idegtudós úgy fogalmaz, a negatív gondolatok úgy működnek az agyunkban, akár a tépőzár, a pozitív dolgok pedig úgy, mint a teflon (gyönyörűen leperegnek rólunk).

Ez a negatív irányú elfogultság okozza például azt, hogy embertársainkkal kapcsolatban sokkal intenzívebben emlékszünk a rosszra, mint a jóra, az erős ellenszenv sokkal könnyebben alakul ki bennünk, mint a szimpátia, sőt, kutatások bizonyítják, hogy még egy tartós párkapcsolatban is öt pozitív dolognak kell megtörténnie ahhoz, hogy feledtessen egy rosszat.

Ez az oka annak, hogy könnyű elveszíteni valaki bizalmát, és nagyon nehéz, vagy szinte lehetetlen visszaszerezni azt – olvasható a díványon.

A felismerés, hogy milyen mértékben vagyunk fogékonyak a negatív gondolatokra az első lépés a pozitívabb gondolkodás kialakítása felé.

Ha azok az idegpályák izmosodtak meg az agyunkban, amelyek folyton negatív gondolkodásra sarkalltak, vajon van esély a változtatásra?
Újra huzalozhatjuk az agyunkat? Igen. A válasz az agy plaszticitásával magyarázható, ami még idős korban is megmarad.


Hogyan fogjunk gondolataink pozitívvá formálásához?

  1. Detektáld a negatív gondolatokat

Ahogy Arisztotelész mondja: azok vagyunk, amit állandóan ismételgetünk.

Ha a múltunk negatív mintáin kesergünk, vagy az előttünk álló jövő miatt rágjunk magunkat ez a negatív hozzáállás lesz életünkben a meghatározó.

Úgy tudunk kikerülni a saját negatív gondolataink hatása alól, ha tudatosítjuk magunkban: ezek nem mások, mint gondolatok. Tehát nem a valóság. Mi hisszük annak, mi vagyunk elköteleződve irántuk, mi magunk engedelmeskedünk nekik. Ahogy sikerül saját gondolataink csapdájából kikerülni, amint nem kezeljük azokat az egyetlen és megkérdőjelezhetetlen igazságként, máris kevésbé lesznek nyomasztóak. (mrsmindfullness.com)

Dr. David Burns pszichiátria professzor szerint a leggyakoribb negatív gondolati minták a következők:

  • Mindent vagy semmit gondolkodás: a dolgok általában nem feketék vagy fehérek. Például, ha valami nem sikerül, hibásan úgy gondoljuk, vége a világnak, velünk csak rossz dolgok történnek

  • Általánosítás: hajlamosak vagyunk egy vagy néhány rossz tapasztalatot mintának, általános érvényű szabálynak tekinteni

  • Túlnagyítás: saját hibáinkat, tévedéseinket, problémáinkat képesek vagyunk katasztrofális méretűnek érzékelni

  • Érzelmi érvelés: saját érzéseinket tényként kezeljük

  • Kellene” állítások: a kellene, a kellett volna, a muszáj; frusztráltságot, bűntudatot, indulatokat gerjeszt

  • Negatív gondolatokon való rágódás: a szorongás, a túlzó önkritika, a bűntudat, a problémáinkon való örökös rágódás ördögi köre

  • Overthinking, azaz túlgondolása a dolgoknak: ha nincs elég információ a birtokunkban, könnyen válhatunk saját hibás következtetéseink áldozatává (chopra.com)

Ha beazonosítottuk saját lehangoló gondolati spirálunkat, ha azon kapjuk magunkat, hogy megint ezen pörgünk, tegyük fel magunknak a következő kérdéseket: Van valami haszna ennek a gondolatnak a számomra? Igaz? Valóban, minden kétséget kizáróan megbizonyosodtam róla, hogy a dolgok úgy állnak, ahogy gondolom?

Ha sikerül erre a pontra eljutnunk, el tudunk vonatkoztatni annyira saját berögződött gondolatainktól, hogy képesek leszünk egészen más megvilágításban látni a dolgokat. Sikerül fókuszt váltanunk.

2. Minden rosszban van valami jó

Az életben vagy nyerünk, vagy tapasztalatot szerzünk.

A múlton nem változtathatunk, rajtunk kívül álló, az életünkre hatással bíró dolgokat nem tudunk befolyásolni. Ha sikerül megtalálnunk a nehéz helyzetekben a fogódzót, a keserű tapasztalatból levonható tanulságot, felleltük azt a jót, ami segítségünkre lehet abban, hogy továbblépjünk.

3. Használd a képzelőerőd

Tudtad, hogy az agyad nehezen tesz különbséget az emlékképeid – amelyeket valóságos megtörtént események alapján őriz – és azok között a képek között, amelyeket csak elképzelsz? – Teszi fel a kérdést Tchiki Davis, Ph.D a Psychology Today-ben. A vizualizációnak mérhető pozitív hatásai vannak, érdemes kipróbálnod.

4. Adj magadnak egy jó adag önbizalmat

Hogyan is lehetnél boldog úgy, ha nem hiszed el, hogy az lehetsz? Ha az önbizalmad épp a béka feneke alatt van, muszáj valahogy bebizonyítani magadnak, hogy képes vagy a sikerre. A legjobb, és legegyszerűbb módja az önbizalom előcsalogatásának a hála gyakorlása. Ahelyett, hogy a kudarcaid, veszteségeid, gyengeségeid miatt szomorkodnál, gondold végig miért lehetsz hálás az életben. Csinálj olyan dolgokat, amelyek valóban örömmel töltenek el – ez jó hatással lesz az önbecsülésedre.

5. Légy kedves

Ha kedvesen bánunk másokkal, sokkal jobban érezzük magunkat a bőrünkben – írja a Psychology Today. Ha jót teszünk valakivel, ha empatikusak, kedvesek vagyunk, ha tisztelettel bánunk embertársainkkal, az a mi hangulatunknak is jót tesz.

6. Foglald le magad

Stan Lee, a Marvel atyja mondta: Azt hiszem az életben az a legfontosabb, hogy elfoglalt légy, mert így nem jut időd az élet komoly problémáin gondolkodni.

Foglald le magad olyan tevékenységgel, ami hasznos, ami örömet okoz – ez deaktiválja az agyadnak azt a részét, ami az önreflektálásért, az aggodalmaskodásért, az álmodozásért és az emlékezésért felelős, és „bekapcsolja” a feladatmegoldásért felelős területet – olvasható a Psychology Today-ben.


Forrás:

https://mrsmindfulness.com/the-four-keys-to-overcoming-negative-thinkingfor-good/

https://chopra.com/articles/retrain-your-brain-how-to-reverse-negative-thinking-patterns

https://divany.hu/eletem/2016/05/23/az_a_baj_velunk_hogy_tepozarkent_tapadunk_a_negativ_gondolatokhoz/

https://www.psychologytoday.com/us/blog/click-here-happiness/201801/how-be-happy-23-ways-be-happier

https://www.psychologytoday.com/intl/blog/the-mindful-self-express/201704/stuck-in-negative-thinking-it-could-be-your-brain

https://www.entrepreneur.com/article/296779

Címlapkép: pexels.com/Cottonbro

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s